Az új Nemzeti Szinházról és Az ember tragédiájának bemutatójáról
Hidasi Judit

2002 március 15-én ünnepélyesen, Az ember tragédiájával avatták föl az új Nemzeti Szinházat Budapesten, a Duna partján, a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél. A Nemzeti Szinház mint intézmény mindig is fontos szerepet játszott a magyar szinházi világ és a magyar közvélemény tudatában. Az nemzet első szinháza, eltérően Széchenyi István gróf elképzelésétől, aki azt a Duna partjára álmodta, 1837-ben szemközt a mai Astoria szállóval épült föl. Először Pesti Magyar Színház, majd 1840 óta Nemzeti néven működött. Sok kitűnő előadás és nemzeti szellemű darabok bemutatásának színhelyéül szolgált évtizedeken át egészen addig, amíg le nem égett. 1875-ben készült el a Népszinház a mai Blaha Lujza téren, ahová 1909-től átköltözött a Nemzeti egész társulata. 1965-ben azonban ezt a legendássá vált („Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll”), és nemzeti szimbólumként is szolgáló épületet a metró-építkezések miatt lebontották. Ideiglenesen különféle épületekben, hosszú ideig a Hevesi téri szinházban működött a Nemzeti társulata. 1983-ban közadakozás indult azért, hogy új, méltó helyen épüljön föl az új Nemzeti Szinház. Hosszas szakmai, politikai és adminisztrációs huzavonák után végül is 2002-re készült el az új épület Siklósi Mária tervei alapján. A 617 férőhelyes, modern és klasszikus elemeket vegyítő építmény a legmodernebb színpadtechnikával van fölszerelve: a körötte kialakított park mintegy szinészi és szinháztörténeti panoptikum is egyben. Az épület Budapest egyik új látványossága.

Madách Imre fő művének, Az ember tragédiájának ősbemutatójára 1883. szeptember 21-én került sor az akkori Nemzeti Szinházban . (1983 óta ez a magyar dráma napja). Paulay Ede rendezése évtizedekre szóló hazai játékhagyományt teremtett: a művészettörténeti hitelességű díszletekben és a stílushű jelmezekben a historikus szemlélet érvényesült. Az ember tragédijának népszerűségét és egyetemes értékű üzenetét bizonyítja az, hogy pár évtized alatt szinte valamennyi magyar városban színre vitték és a későbbiekben több mint 40 nyelvre (japánra Imaoka Juichiro) le is fordították. Hevesi Sándor rendezésében (1923 – Madách születésének századik évfodulója alkalmából) a misztérium-értelmezés kap hangsúlyt: az Úr és Lucifer harca az emberért. Későbbi nagy rendezőegyéniségek: Horváth Árpád, Németh Antal (1935-1945 között a Nemzeti Szinház igazgatója), Both Béla (1947), Gellért Endre, Marton Endre, Major Tamás. 1955-ben politikai nyomásra levették Az ember tragédiáját a műsorról, de 1957 után annál nagyobb erővel feltámadt, és valamennyi vidéki szinház is folyamatosan műsorán tartotta. A szegedi Szabadtéri Játékokon is nagy sikerrel adták elő éveken át. Készült belőle számos új, modern rendezés is, bábjéték, opera (Bozay Attila), kamaraelőadás, balett is. A mostani előadás - Szikora János értelmezésében és rendezésében - szakított a hagyományok jó részével. Koncepciójának központjába a „kisember” harca és túlélése került. Ennek megfelelően a modern szinpadtechnikai eszközök és látványtechnika felhasználásával a populáris kultúra elemeit jeleníti meg rendezésében. A három főszereplő – Ádám: Szarvas József, Éva: Pap Vera, Lucifer: Alföldi Róbert – közül az utóbbi váltotta be leginkább a nézők várakozásait. A mára utaló képzettársítások és a hétköznapok szintjére lefordított történelmi képek alaposan elrugaszkodnak az eddigi hagyományos Tragédia-képtől.